|
 |
|
|
| ... ,,Vagyok, aki és amilyen vagyok. Egy simogatásodtól megremegő, a hangodtól elérzékenyülő, csókodtól még vágyakozóbb, ölelésedtől boldog."... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S, a két szemed rám nevet,
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utca sarokig,
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S, egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul ítél... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
... bajusz. Az állán rövidre nyírt, göndör, ősz szakáll. A szemei kiülő gurgula szemek.
Ahogy Gergely még jobban megszemlélné, egyszercsak bumm! eget-földet rázó dördülés. A szikla megremeg alattuk.
A lovak visszatorpannak. A szultán a visszaugrott ló nyakába zökken. A zene eláll. Őrült kavargás. Por és kődarabok, testtagok, fegyverek és vércseppek esőként hullna... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... dajkál.
Lelkem, fülem megpihen,
Ebben a nagy némaságban
Apró, pici neszeken.
Mindennapi rohanásban
Szinte észre sem veszem.
Feltűnik a fű zenéje,
Amint táncol, megremeg.
Hajol, simul bársonyzölden
Szélúrfival hempereg.
És a nádas? Ő is zenél.
Hívogatva kedvesen
Susog, zizeg. Placcsan béka,
Vízbe ugr... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
... tartani magát tőled.
Az ördög bármit megtesz, hogy elkerülje a harcot egy bátor emberrel, mert ő maga is gyáva. Valójában mióta Jézus kijött a sírból, a sátán mindannyiszor megremeg, ha valaki hittel kiejti Jézus nevét.
Ha nem úgy tekintesz magadra, mint aki erős az Úrban, akkor változtatnod kell. Annyira teljesnek kell lenned Isten Igéjével és a Szent Szelle... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... engednek ki reggel, s rám csukódik a zár éjszaka.
Nincs bilincsbevert lázadó - én vagyok hozzá bilincsbe kötve, és mellette is én bandukolok,
(De nem a víg, én a hallgatag vagyok, megremegő számon az izzadság kicsap).
Ha egy suttyót, mert csórt, előállítanak, én is ott vagyok, pörbefognak és elítélnek engem.
Ha egy kolerás az utolsókat hörgi, én is ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... cseppje mámor.
Szeretem az eső lágy illatát.
A poros föld issza minden cseppjét.
Az eső mi áztatja a porózus földeket,
A felhő éltető nedvétől az egész föld megremeg.
Lágy, csendes és langyos eső ez,
Miben még én is megfürödnék délben.
Halkan hullik alá csak az ereszben csepereg,
A tikkasztó meleg után minden felébred. ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... Ha mosolyt hozok...
Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyári zsongás
Zsong a nyári rengeteg,
Zeng a napsugár.
Sárga búza megremeg,
Sarlajára vár.
Napraforgó napba néz,
Lepke mondja: rózsaméz,
Búza mondja: nyár.
Rád szakadt a nyár, szívem,
Forrón, gazdagon.
Búzafürtös földeken
Érik asztagom.
Bókol már a telt kalász,
Közeleg az aratás:
Delet ért napom.
Csord... |
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Eszembe jut hangod, melyet azóta is hallok.
S melytől befogott füllel sem szabadulhatok!
Eszembe jut mosolyod, mely most is feldereng.
Elábrándozok most is, s szívem megremeg.
Eszembe jut kezed, mely oly édesen simogató.
Eszembe jut ajkad, mely mindig hívogató.
Eszembe jut a köszönés, melytől új életre keltem én.
Eszembe jut a búcsúz... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk,... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... már
borzalmas ékkő,
hozzá az ég szelíd keret.
Az ég, az ég azonban kéklő,
magos, de a földdel összeérő.
Part a láthatár, bizonytalan.
A páráktól az égbolt megremeg.
Az égnek fodra van?
Fodor? Nem, hullám ez, morajtalan.
Fejem fölött egy gólyapár kereng el.
Tán fürdenek?
No lám, a nyár lett nékem tenger,
tündéribb, m... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... hunyó tüzét:
a tolla hull, beteg...
Kapaszkodva néz szerteszét
a téli táj felett.
S mint gubbasztó madársereg
bújnak össze a fák,
alant - de olykor megremeg
havas szárnyuk, az ág.
A szél lehe oly csüggeteg,
úgy zörög, mint a vágy,
mintha idézné a meleg
nyarat, dús Afrikát...
A törött szárnyú ligetet
ebkén... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... mint kék szalagok mikor a szélben lobognak. Lassan halad, közben élvezi a táj szépségét, s a levegő édes illatát.
Hirtelen kék kocsi fékez mellette, kellemes hang köszön rá. Edit megremeg, s az arcot nézi, talán harminc esetleg harmincöt éves lehet, szemtelenül fiatal, állapítja meg. Haja fekete rövidre vágott, szeme kék, mint a távoli hegycsúcsok, szimpatikus.
-Kezét cs... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... rácsorog
Hold a csöndben lépeget
Csönd a holdon kéreget
Hold a csöndben húzódik
Csönd a holdra csukódik
Hold a csöndön elmereng
Csönd a holdon megremeg
Hold a csöndbe költözik
Csönd a holdon öltözik
Hold csak csöndet örököl
Csönd a holdon könyököl
Hold a csönd szemébe néz
Csönd a holdon... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... előtte magasodó suhancot, aki keservesen sírt, és egyre csak hullottak a könnyei.
Milyen gazdag, jó családból való, és mégis mennyire szánalmas látványt nyújt! Hájas hasa megremeg, miközben rázza a zokogás. Zavarba ejtően férfiatlan.
Szofi megsajnálta fiatal kuncsaftját. Nem érdekelte már, hogy pár perccel azelőtt megütötte, amitől felrepedt a s... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.
Ázottan kémleli rongyait,
alant a sok viseltes darab,
díszeit már görgeti a szél,
bőrén barázdát szántott a... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... hona,
Rettegi a paraszt babona
S valahol, vad, erdő-szakálas
Szatír-képű, bús hegyek alján
Fekszik, mint egy nagy, fiatal lyány.
Mikor rásüt a Hold, megremeg
S elébe roskadnak a hegyek,
Fehér halmait nyögve áldják,
Szent forrásaira borulnak
És csókba, könnybe, vérbe fulnak.
Jaj annak, aki már erre járt,
... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... mély dobbanással
egy kedves titkot tudtul ád.
Riadt madárka, messze szöknél,
s vállad szorítja mellemet,
a szerelem prédája lettél,
és szavad is már megremeg.
Még visszahajlik karcsu tested,
míg piros szájad csókot ad,
elért egészen már a veszted,
s még egyre őriznéd magad.
Mi úgyse mondhatunk le, érzed,... |
|
|
|
|
|
