|
|
|
Falevelek
Valami kóbor szél kapott a fába,
ideges, kapkodó, ledér:
s a Küküllőre hullt egy falevél.
Odébb egy másik vére-fagyva látta
és sápadtra döbbent egy perc alatt.
Aztán a fáról letépte magát
és utána szaladt.
Az örvény habja tánccal várta már.
Omló parton arra járt a Nyár
... |
|
|
|
|
|
|
|
Reményik Sándor: Sziklák
A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul.
Állják a villámot ha rájok sulyt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha nincs "talán", se "hátha".
Mint dogmák állnak, oly konok keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag- nagy télben,
Fejükön csipkés... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Gyulai Pál: Tanács
Kit szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szíved' s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.
Óh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
... |
|
|
|
|
|
|
|
Reményik Sándor: Sziklák
A kősziklákat mindíg irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sujt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag-nagy télben ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklő fejük
Bölcső körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt.
A gyermeké, ki rejtelmesen bár
S természetfölöttin fogantatott:
De fogantatott mégis, született
S emberi lényként, tehetetlenül,
Babusgatásra várón ott piheg.
A gyermek, a nő örök anya-álma,
Szív-alatti s... |
|
|
|
|
|
|
|
A vak király
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de azt senkinek sem mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna mondja meg, mikor úgy... |
|
|
|
|
|
|
|
A veres tehén
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megsokallta ezt a nagy szeretetet, rá-rákiáltott, hogy: "Mit csikókodol utánam?" De ez sem használt semmit. Ferkó m... |
|
|
|
|
|
|
|
A veres tehén
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megsokallta ezt a nagy szeretetet, rá-rákiáltott, hogy: "Mit csikókodol utánam?" De ez sem használt semmit. Ferkó m... |
|
|
|
|
|
|
|
Wass Albert: Karácsonyi mese
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgal... |
|
|
|
|
|
|
|
Wass Albert: Karácsonyi mese
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgal... |
|
|
|
|
|
|
|
Estharangok
Biborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.
A fü között egy tücsök círipel,
Álmosan zúg a fáknak lombozatja
Zokogásomat senki meg nem hallja
És panaszomra senki sem felel.
De most!... valami jóleső meleg
... |
|
|
|
|
|
|
|
Az én kérésem
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immár tudom, hogy nem maradnak itt,
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -
Az élet erre lassan megtanít.
Mert mi az élet? Percek rohanása;
Fagyos viharként száguld mindenik,
Mögöttük sír a kertek pusztulása,
S a rózsabokrot földig letörik.
Illatos szirmok,... |
|
|
|
|
|
|
|
REMÉNYIK SÁNDOR: JÁNOS EVANGÉLIUMA
Ravasz Lászlónak
Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklő fejük
Bölcső körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt.
A gyermeké, ki rejtelmesen bár
S természetfölöttire fogantatott:
De fogantatott mégis, született
S emberi lényként, tehetetlenül,
Babusgatásra vár... |
|
|
|
|
|
|
|
Petőfi Sándor:Újév napján,1849
Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk.
De azért még elbírja fegyverünk,
S amerre vág,
Ott hagyja fájó vérnyomát...
Ott hagyja fájó vérnyomát,
Haramja csorda, képeden!
Hogy majd az íté... |
|
|
|
|
|
|
|
Tanács.
Kiket szeretsz s akik szeretnek
Ha bántanak, ha megsebeznek;
Ne haragudj' rájok sokáig!
De öntsd ki szíved', s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.
Oh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk épen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,... |
|
|
|
|
|
|
|
Petőfi Sándor:Újév napján,1849
Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk.
De azért még elbírja fegyverünk,
S amerre vág,
Ott hagyja fájó vérnyomát...
Ott hagyja fájó vérnyomát,
Haramja csorda, képeden!
Hogy majd az ítéletnapon... |
|
|
|
|
|
|
|
Kiket szeretsz, s aki szeretnek, Ha bántanak, ha megsebeznek: Ne haragudj rájok sokáig! De öntsd ki szíved, s ha letörléd A fájdalom kicsordult könnyét: Bocsáss meg ! hidd, enyhedre válik.
Óh egymást hányszor félreértjük, Szeretteinket hányszor sértjük, Bár szívünk éppen nem akarja. Mi is talán vérzünk a sebben, Nekünk is fáj még élesebben, De büszkeségünk be nem vallja.... |
|
|
|
|
|
|
|
Petőfi Sándor: A MAGYAR NEMZET
Járjatok be minden földet,
Melyet isten teremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!...aranysárg... |
|
|
|
|
|
|
|
Gyulai Pál:
Tanács
Kiket szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj' rájok sokáig!
De öntsd ki szived', s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.
Oh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szivünk épen nem akarja.
Mi is talán ... |
|
|
|
|
|
|
|
...
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immáron tudom, hogy nem maradhatnak itt.
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben,-
Az élet erre lassan megtanít.
Mert mi az élet? Percek rohanása;
fagyos viharként száguld mindenik,
Mögöttük sír a kertek pusztulása,
S a rózsabokrot földig letörik.
Illatos szirmok, zöldellő levélkék!... |
|
|
|
|
|