|
 |
|
|
... jár:
"Tudd szeretőd mindörökké szeretni fog, s most már a Túlvilágon vár!"
Ekkor a fiú tovább már nem bírta,
Keserves könnypatak az arcát áztatta.
Térdre rogyott, s csak zokogott szakadatlanul,
Ekkor lágy, édes szellő támadt váratlanul.
Simogatta a fiú arcát, akár egy puha érintés,
Olyan mintha a lány lett volna, lehetetlen képzelgés.
Végigs... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... Mennyet.
Kárörvendő vigyor váltotta fel az asszonyi bájt, kínozta a szemet.
Menekült a test, megtört, nem érzett többé mást,
Emésztő borzalmat, kínt, hogy hitt a hamisban,
Zokogott, futott, gyalázta létét, ám most, mint villámlást,
Érezte a gyilkos tüskét, tisztátalan vessző állt hátában.
Lassú léptek szenvedése, vitte sápadt vitézt az áldott he... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... tükre meg sem rezzent, csak a félhold bámult rá mozdulatlanul a vízből.
Szegény asszony még futkosott egy ideig reménytelenül a tó körül, hol hangosan kiáltozott, hol csöndesen zokogott; végül kimerült, ereje fogytám a földre hanyatlott és elaludt.
Álmában meredek sziklák közt kúszott fölfelé. Kezét tüske tépte, lábát inda béklyózta, arcát eső verte, hosszú h... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... sodrában, szentség és gerjedelem közt ide-oda hajszolva, túlfinomulva és elszegényedve, rideg és mesterkélt elragadtatásokban kimerülve, eltévedve, letarolva, szétszaggatva, betegen - és zokogott a bánattól és a honvágytól.
/Thomas Mann/
Előszó. Papírváros kimerülve. Lassúdad regény - öt részben. Kettőt olvastam - kettő van kész. Most mi lesz? Lesz folytatás.... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Volt egy kislány, ki nagyon szerelmes volt
Nagyon szeretett egy barna fiút, de a fiú őt becsapta,
Jót szórakozott vele, aztán eldobta.
A lányka egész nap csak zokogott,
s pirosra sírt szemekkel, a sarokban zokogott.
"Én tényleg szerettelek,s soha sem hitegettelek!"
De a fiú csak tovább nevetett. A kislány nem bírta tovább.
Úgy érezte, meg kell öln... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... az ő szívének.
Azt mondta mindig vele marad,
sosem hagyja el, de egyszer mégis elhagyta.
Nem volt hozzá őszinte,
a telefonba mondta, hogy VÉGE!!!
A lány vadul zokogott, akkor meg akart halni,
de ma már nem köti a fiúhoz semmi.
Ez már nem szerelem, hanem harag
és ez szívében nem lesz másképp, ÖRÖKRE így marad!
Nem várja a fiút többé vi... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... meginogtak, összetöredeztek, és betemették a Litüdérc-tavat, s halálra zúzták a telhetetlen kincskeresőket. 3 nap 3 éjjel folyvást dühöngött az égiháború, és addig a királynő véges-végig zokogott.
A volt tó helyén egy sziklaorom alakult ki. 77 esztendeig senki sem látogatott oda. Az ég felé nyújtózó kopár kövek, a vajak károgása minden halandót elriasztott a környékről.... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron tú... |
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Tegnap fázott a nap, elbujt, fehéret zokogott.
Hideg szobák mélyén arcok, egy gyerek rí amott.
Kószáló, sápadt árnyak billegnek ridegen, némán.
Egy munkás sorsába törődve araszol a hideg létrán.
Fagyos, roskatag nappalok végtelen sorozata ez.
Egy zúzmara lepte, út menti fasor a végtelenbe vesz.
Hallani a súlyos ágak egymásba fon... |
|
|
|
|
|
|
|
|
| ... szorította a portrét. Egy pillanat műve alatt atomjaira hullott agyának minden sejtje, úgy érezte, most összeomlik, ordítania kellett, de nem tudott... Minden erejét összeszedve némán zokogott, nem jött hang a külvilág számára... Egyedül maradt... Újra térdre rogyott, könnyes kezeivel ütotte a rácsokat, de mindezt nesztelen mindenki más számára... Valójában ott ült, ahol helyet fo... |
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Védeni foglak mindörökké, én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon, hűen vigyázlak,
Hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
A fiú csak fájdalmasan zokogott,
Tudta, hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felől egy halk, őszinte szót hozott: "Szeretlek!"
S a fiú csak ennyit súgott sírva: "Soha nem f... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... könnycsepp is tülekedett, hogy most ők ugranak, és egyre többen álltak sorban a kis angyalka szemében és mar potyogtak is lefelé.
- Nem azt NEM ADOM ! - mondta a kis angyal és zokogott, sírt és kicsit még remegett is, bár sose tette ezt ezelőtt.
Ekkor az őr szemöldökei újra megnyugodtak, és a szája is mosolygósra változott. A kis angyalka pedig egysz... |
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Védeni foglak mindörökké, én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon, hűen vigyázlak,
Hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
A fiú csak fájdalmasan zokogott,
Tudta, hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felől egy halk, őszinte szót hozott: "Szeretlek!"
S a fiú csak ennyit súgott sírva: "Soha nem f... |
|
|
|
|
|
|
|
|
| ... templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette ter... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Volt egy lány, ki nagyon szerelmes volt ; nagyon szeretett egy barna férfit.
De a férfi őt becsapta, jót szórakozott vele, aztán eldobta.
A lány egész nap csak zokogott, s pirosra sírt szemekkel egy sarokban kuporgott.
"Én tényleg szerettelek s sosem hitegettelek!" De a férfi csak tovább nevetett.
A lány nem bírta tovább, úgy érezte meg kell ölnie magát. ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-k... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-k... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... átszelő sikollyá változott, majd a levegő elfogytával elhalt. Clovis ekkor oldalára fordult, összegömbölyödött, s a takarót szorosan magához ölelvén hangtalan zokogásba kezdett. S csak zokogott, zokogott órákon át, könnyeivel itatva a Remedios illatával telt takarót, majd kimerült álomba szenderült.
Hajnaltájt, még sötétben ébredt. Csak a Hold fénye kukucskált be az ablakon á... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... merészkedett, ám egyszer csak éles fájdalmat érzett! - Jaj! - Valaki bánt! - sírt keservesen. Észre sem vette a rá leselkedő lótetűt, aki rágcsálni kezdte legérzékenyebb részét. Jaj, de fáj! Zokogott egyre hangosabban a sérült és pici csövecskéjéből folyt a nedve, akár a könnyek.
Ezt a táplálékot hiába várta a föld felszínén növekvő törzs, az ágak, a levélkék. Mi történhetett... |
|
|
|
|
|
