Keresés: felzokog, Fény az éjszakában, XXX. szonett, Nevess..., Éjszakai félelmek, Búcsúdal, Félek Én!, A hold másik arca, Magány.., Csillagok, Bleeee igő van ma..., Boldogság, Hallottad már?, Boldogság...., Szomorú szerető..., Boldogság, Ha túlcsordul a pohár, Szembesülni a halállal, Ó alkonyat!, Szabó Magda: Abigél (részlet), Egy érzés......, , Fény az éjszakában, sok égi kincsre nem találunk., Híába gyűl a földi kincsünk, ha nincs erőn, XXX. szonett, a múlt árnyaival,, Sóhajt bennem a sok vesztett remény, S elmúlok: sír újra a régi jaj:, És noha nem szoktam, megkönnyezem, Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,, S felzokog a rég-megölt szerelem, S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,, És tűnt bánatok új bánata hasgat, S ahogy kín kínra feltámad megint,, Bús számláját sok panaszolt panasznak,|, Nevess..., szív,sok mindent kibír!, Nevess...mondom én...., De van amikor nem megy ez....., Mikor ostorként csap le rád a sors!, Vár akkor egy üres sarok,, hol lelked üvőltve felzokog., Ég felé száll elcsukló sóhajod,, S a fájdalom sós nedve hull,, bánattól barázdált,elgyötőrt arcodon., S ha a temérdek könny,, elhozza a várva várt megkönnye, Éjszakai félelmek, félelmek, Tippek szorongás ellen, Túlélőkalauz szülőknek, 2007.03.02, Amikor a négyéves sírva rohan az éjszaka közepén, és reszketve bújik a biztonságot adó nagy franciaágyba. Amikor felzokog és dobálja magát, vagy amikor egyszerűen nem marad magára a félhomályban. Mit tehet a szülő?, Kérdés: A kisfiam gyakran felriad éjszakánként. Azt mondja, egy szörny , Búcsúdal, Gyöngéd kezed talán utószor becéz,, könnyű álom volt és nehéz az ébredés., Ez a pillanat most ellobog,, bennem valami úgy felzokog;, kérlek, valamit még mondj nekem,, szívem markolja a félelem;, nem látlak többé, hiába várok rád!, Kis papírhajók, szilaj hullámok között;, vadul törtek ránk a zúgó, gyors idők!, Néhány pillanat és messze jársz, Félek Én!, vagyok,, és bánatomban magamat siratom., De itt vagyok., „Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,, nagy, ismeretlen földeken, énrólam álmodik egy ember,, vár, felzokog s hív szüntelen.”, Félek, DE NEM SZABAD FÉLNI, hiszen, ezt vallja Kosztolányi is., A ROSSZ ÉLET után JÓ ÉLET jő,, de mond, AKARSZ-E JÁTSZANI?, Akarsz-, A hold másik arca, keresni., És köszönni kellene az Életnek ajándékot ,, és mindent visszaadni , amit nekem ő adott ,, és egésznek megmaradni és valahogy számot adni ,, fáradtan felzokogni és messzire szaladni …, és kenyérrel dobni vissza ! azt is kellene ,, vállalkozni jó szerepre ,, és nem tudni , hogy fáj a vége ., És jó len, Magány.., hirtelen, váratlanul,, Angyali hang szól, oly páratlanul, Szép, hogy nincs szó rá leírni!, De hogy kerül ide az angyal hangja?, Neki a Pokolban nincs hatalma…, Felzokog, s mondja, aggódik érted,, Döbbenten megállsz és nem érted,, Valaki tud még érted sírni?, Ekkor valami belül megmoccan,, S mint mikor két pohár összekoccan,, Csillagok, , Mint a csillag oly hideg, S szolgabűnnel lelkeikben , Születnek az emberek. , Gyermekálma jő eszébe , Hű anyáért néz körűl. , Édes anyja már csak a föld, Felzokog s ölébe dűl. , És leszáll a csillag újra, Sírja ormán ott viraszt. , Óh való-e most, vagy újra , Egy könyű rajzolja azt?[kep]http://s2.images.www.tvn.hu, Bleeee igő van ma..., a múlt árnyaival,, Sóhajt bennem a sok vesztett remény, S elmúlok: sír újra a régi jaj:, És noha nem szoktam, megkönnyezem, Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,, S felzokog a rég-megölt szerelem, S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,, És tűnt bánatok új bánata hasgat, S ahogy kín kínra feltámad megint,, Bús számláját sok panaszolt panasznak,|, Boldogság, pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.” (Müll, Hallottad már?, Hallottad már, hogy zenélnek az évszakok?, Ősszel a szél hegedű- jajként felzokog., Kövér cseppekkel veri az eső a nagydobot., Halott levél hagyja el az ágat… Földre hull…, Hárfa húrok között búsong utána tétován az ujj., Valahol egy klarinét nyársiratója a ködbe fúl., Zongora billentyűin érkezik az első hóesés., Takarót ölt a föl, Boldogság...., pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik." , Szomorú szerető..., , aztán pár napra beborul; , az ünnepek, vasárnapok , magányban telnek, józanul. , Néha, ha fáradt s kézbefog , otthon egy könyvet és leül, pár sort elolvas... felzokog, mert oly sokat van egyedül. , De miért? Hisz ő is annyit ér, mint az, akinek férje van; , benne is úgy lobog a vér, szeretne élni boldogan; , Boldogság, pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.” , Ha túlcsordul a pohár, pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.” , Szembesülni a halállal, rejtőzködnek., Nagymama összekulcsolt kezei közt kedvenc rózsafüzére, arcán mosoly, elgyötört vonásai kisimultak., - Milyen szépen alszik! - hasít a csendbe Kata csacsogása., Anyja felzokog. Az apa az ágy mellé térdepelteti a kicsiket, és velük imádkozza el a Miatyánkot., Másnap délelőtt az udvaron készül a ravatal. A nagy asztalra helyezett koporsóban ott fekszik , Ó alkonyat!, hajadban olthatatlan, Lobban fel a fény újolag, S hull, hull a szikra árnyaidra, Ó alkonyat!, Halkan kopogsz az ablakon, S kérded, miért nem alhatom., S én felzokogva fátyolodba, Rejtem könnyázott arcomat, S füledbe súgom, hogy mi bú nyom, Ó alkonyat!, Átfogsz karoddal csendesen, Lecsókolod égő szemem, Éjszínű fátylad cse, Szabó Magda: Abigél (részlet), osztállyal, és azt kiáltotta:, - Bocsássatok meg, ha tudtok, úgy szégyellek már mindent, és kérem szépen a terráriumot is! - Csak nézte, hogy sír a pesti lány, és hallotta, hogy Kis Mari is felzokog, és Torma is, meg Szabó, Szabó úgy sír, mint aki meg akar fulladni., - Te is bocsáss meg, Gina - sírta Kis Mari -, a süteményért meg a gombokért! - És a prefekta látta, hogy a , Egy érzés......, belebámulok a csillagok fényébe... sírok. Azt hiszem. Nem hallom, nem érzem, csak gondolom! Furcsa ez. A kín, mely megöl és mégis életben tart. A szívem zakatol és nevet rajtam: "Ostoba!", Felzokogok, és kézzel az avarba tenyerelek... Négykézláb könyörgök az érzésért. Szeretni és szeretve lenni. Lüktet a fejem és dörömböl benne valaki. Azt kérdi, miért kell valami, ami nem jó?, , ,JóForrás, Jó forrás