|
 |
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
VÍZPARTON
A folyóparton ült a lekaszált
Tetőfedőnád kévéin, s figyelte
A csendes tájat, melyre béke szállt,
S még csendesebb, nyugodtabb volt a lelke.
Csizmáját is lehúzta. És amint
Lábát a vízbe mártotta, a víz
Megszólította, ám a rezge habnak,
Sodornak ő nem fogta fel szavát,
Süketnémának hitte, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Arszenyij Tarkovszkij:
NEM DAJKÁL SZITAKÖTŐKET
Nem dajkál szitakötőket,
Zavaros, sötét az ég,
Piheg az aszott fű, fülledt,
Zivatart vár a vidék.
Az utcákat Káin járja,
Ablakokat ver vadul,
Öccsét hívja számadásra,
Mint napszámosát az úr.
Táncba kergült jégverések
Csépelik a gabonát,
Mégis Ábelé a v... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
...
JELENA SVARC költői pályája a hetvenes években indult, de első könyve csak 1985-ben jelent meg New Yorkban. A leningrádi-pétervári iskola hagyományaihoz kapcsolódik, mesterének, Arszenyij Tarkovszkijt tekinti. Lírájára a szenvedélyes önmarcangolás, a halálközelség és istenkeresés jellemző. Erősen hatott rá a középkori Európa misztikus gondolkodása. Új versei 1998-ban je... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Baka István: Vadszőlő
/Arszenyij Tarkovszkij emlékének/
Mint házfalat a vadszőlő, befut
És összetart az emlékezetem;
Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég -
Akkor nyitom, ha becsukom szemem.
Ha kifelé bezárul minden út,
Itt legbelül lesz tágasabb a tér:
Puszták, hegyek, melyekre úgy borul
A menny, mint kozmikus lapulevél.... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
KI TÖLTÖTTE A POHARAMAT FÉLIG
Ki töltötte a poharamat félig,
S mért nincs rózsa már az asztalon
Nincs rózsa! Terjeng kárminfoltja mégis,
És illata a hűs üveglapon.
A paplanod lecsúszott virradatkor,
S te fölkeltél, míg szunnyadt a világ,
S keresgélted a vízzel teli kancsót,
S bejártad otthonom m... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyíj Tarkovszkíj
AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTEK
Ha együtt voltunk, minden egyes óra
Ünnep volt, istenültünk összeforrva,
S nem létezett a földön más. Merész
S madártoll-könnyű voltál, szédülés
Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a
Lépcsőn, fokokat átszökellve, és
Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra,
Hová mint tükrön túli tájb... |
|
|
|
|
|
|
|
|
ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ
FÁK
I
Ha véred forró lüktetése
Már csillapul, s kihűlt a vágy,
Lassan kijózanulsz, megértve
A csöndes férfikor szavát.
Ha elsirattad ifjuságod,
Fű és lomb tejtestvére vagy,
Mint egy tükörben, újra látod
A természetben arcodat.
S kortársként szólítván a roppant,
Félszázados fatörzseket, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
ERRŐL ÁLMODTAM ÉN
Erről álmodtam én, és erről álmodom,
És egyszer még talán álmomban újra látom,
Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron.
Ott, messze-messze, túl a földgömb hajlatán,
Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger,
S hullámokon lebeg csillag, madá... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyíj Tarkovszkíj
AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTEK
Ha együtt voltunk, minden egyes óra
Ünnep volt, istenültünk összeforrva,
S nem létezett a földön más. Merész
S madártoll-könnyű voltál, szédülés
Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a
Lépcsőn, fokokat átszökellve, és
Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra,
Hová mint tükrön túli tájb... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Baka István
VÁLTOZATOK EGY OROSZ TÉMÁRA
'Én az vagyok, ki élte századát,
S nem én volt...'
(Arszenyij Tarkovszkij: Kézirat)
Én az vagyok, ki nincsen is talán;
Egy álom - mint egy asszony - oldalán
Elnyúltam egyszer, és azóta várom,
Hogy a való helyére lépjen álmom.
Én az lennék, ki nincs, de léte több,
Mint bár... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
Az első együttlétek
Ha együtt voltunk, minden egyes óra
Ünnep volt, istenültünk összeforrva,
S nem létezett a földön más. Merész
S madártoll-könnyű voltál, szédülés
Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a
Lépcsőn, fokokat átszökellve, és
Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra,
Hová mint tükr... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij:
KI TÖLTÖTTE A POHARAMAT FÉLIG
Ki töltötte a poharamat félig,
S miért nincs a rózsa már az asztalon?
Nincs rózsa! Terjeng kármin foltja mégis,
És illata a hűs üveglapon.
A paplanod lecsúszott virradatkor,
S te fölkeltél, míg szunnyad a világ,
S keresgélted a vízzel teli kancsót,
S bejártad otthonom minde... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
TEVE
Hosszú, fura lábakon áll,
Gyámoltalanul vigyorogva,
Csimbókos a szőre, akár
Molyrágta köpenyben a vatta.
Túljárt az eszén a nomád,
Ki egykor e tájra vezette,
Tüskével etette, s a lágy
Tevebőrt a homok kicserezte.
Puszták fukar istene tán
Trónjául a tűrnitudásnak
Alkotta, Genézis... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Arszenyij Tarkovszkij
ERRŐL ÁLMODTAM ÉN
Erről álmodtam én, és erről álmodom,
És egyszer még talán álmomban újra látom,
Mert minden körbejár, s megmutatja az álom
Tinéktek is, mit én álmodtam egykoron.
Ott, messze-messze, túl a földgömb hajlatán,
Hullám hullám nyomán ront part felé a tenger,
S hullámokon lebeg csillag, madár s az e... |
|
|
|
|
|
|
|
|
ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ:
FÁK
I.
Ha véred forró lüktetése
Már csillapul, s kihűlt a vágy,
Lassan kijózanulsz, megértve
A csöndes férfikor szavát.
Ha elsirattad ifjuságod,
Fű és lomb tejtestvére vagy,
Mint e... |
|
|
|
|
|
|
|
|
AZ ŐSZ UTOLSÓ NAPJAI
Az ősz utolsó napjai peregtek,
S én alkonyán
Epénél keserűbb,
Szomorusággal terhes életemnek
Jutottam
Egy névtelen, levéltelen vadonba,
A tejfehér köd
Mozdíthatatlan,
Hatalmas búrája alá,
Hol a megőszült
Ágakról könnycseppek potyogtak,
Oly tiszták,
Amilyeneket csak a fák hul... |
|
|
|
|
|
|
|
|
VÍZPARTON
A folyóparton ült a lekaszált
Tetőfedőnád kévéin, s figyelte
A csendes tájat, melyre béke szállt,
S még csendesebb, nyugodtabb volt a lelke.
Csizmáját is lehúzta. És amint
Lábát a vízbe mártotta, a víz
Megszólította, ám a rezge habnak,
Sodornak ő nem fogta fel szavát,
Süketnémának hitte, szótalannak,... |
|
|
|
|
|
