|
 |
|
|
Émile Verhaeren: A FELLEGEK MISÉJE
A tél egén sok kósza felleg.
És úgy ragyog a hold karéja,
Mint zöld-arany fényű paténa...
A fellegek áldozni mennek.
Halkan, busan lebegnek által,
Az égbolt kórusán haladnak.
Titokzatos sok templomablak
Világit messze ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Emile Verhaeren
Ülj mellém s nyújtsd kezed
Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürűz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tűz.
Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytől... |
|
|
|
|
|
|
|
|
ÜLJ MELLÉM S NYÚJTSD KEZED
Verhaeren
Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürűz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tűz.
Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytől soha meg se rebben:
tekinteted még nyíltabb, szebb varázs,
mikor a meg-megvillanó parázs
lelk... |
|
|
|
|
|
|
|
|
| ... Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem szerepelhetett színpadon. Két munkaszolgálat között könyvkiadással és írással foglalkozott. Egy hanglemezén Ady Endre, Babits Mihály, Verhaeren verseit adta elő, és fellépett a baloldali művészek irodalmi rendezvényein. 1945 tavaszán Várkonyi Zoltán Művész Színházába került. Két szerep eljátszása után az egyetlen produkciót megért... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... szélvész-rohanás.
Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!"
( Őri István )
"A HÁZBAN, HOL SZIVÜNK
Verhaeren
A házban, hol szívünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néz... |
|
|
|
|
|
|
|
|
MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN
Verhaeren
Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
gyémántos gyöngyeit,
a szomszédos szobán bolyongó lépteid
zenélnek meg-megállva.
A tükröt elhuzod - szárnyát behajtva tán -
az ablakmélyedéstől,
s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
hintázva leng le és föl.
Hallom, amin... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... érettségizett, mert rossz tanuló volt, de hozzám el-eljött még egynéhányszor.
Novemberi utazás
Stílusgyakorlat.
Fáklya
A váci időből való, amikor a Maeterlinck-Verhaeren-Verlaine, szóval a nyugati féligmeddig vallásos költők hatása érvényesült.
Követek
Súlyos vers és egészen konkrét témája van. A katolikus tanítóegyesület lapjában... |
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖREGEDŐ KEZEM
Verhaeren
Öregedő kezem, mig te itt a sötét
tűzhelynél szenderegsz, homlokodhoz emelve
elsimítom hajad, s úgy csókolom ma este
nagy pilláid alatt szemed rejtett tüzét.
Ó, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
és oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi á... |
|
|
|
|
|
|
|
|
ÜLJ MELLÉM S NYÚJTSD KEZED
Verhaeren
Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürűz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tűz.
Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytől soha meg se rebben:
tekinteted még nyíltabb, szebb varázs,
mikor a meg-megvillanó parázs
lelk... |
|
|
|
|
|
|
|
|
MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN
Verhaeren
Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
gyémántos gyöngyeit,
a szomszédos szobán bolyongó lépteid
zenélnek meg-megállva.
A tükröt elhuzod - szárnyát behajtva tán -
az ablakmélyedéstől,
s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
hintázva leng le és föl.
Hallom, amint ime, fölszítod... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A HÁZBAN, HOL SZIVÜNK
Verhaeren
A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.
S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaór... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Emile Verhaeren: Ülj mellém s nyújtsd kezed
Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürűz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tűz
Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytől soha meg se rebben:
tekinteted még nyíl... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Émile Verhaeren:
MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN
Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
Gyémántos gyöngyeit,
A szomszédos szobán bolyongó lépteid
Zenélnek meg-megállva.
Elhúzod a tükröt - szárnyát behajtva tán -
Az ablakmélyedéstől,
S a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
Hintázva leng le és föl.
Figyelek s hallom... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Émile Verhaeren:
OLYAN SZÉP SZAVAKAT...
Olyan szép szavakat mondtál nemrég az este,
Hogy a sok-sok virág, amely felénk hajolt,
Szerelmes lett belénk s kettőnk arcát keresve
Közülük hirtelen egy az ölünkbe hullt.
Nincs messze az idő, mondtad, mikor az élet,
Mint túlizes gyümölcs, megérve majd lehull;
S hogy zeng majd a hara... |
|
|
|
|
|
|
|
|
| ... végzetet nem lehet csak magányos nyelvünk titokzatosságával magyarázni. Norvégül három millió ember beszél, de az egész világ ismeri Knut Hamsun, Ibsen nevét; a flamand sem világnyelv, de Verhaeren az egész művelt világ költője; s nem lehet mindent azzal magyarázni, hogy nincsenek fordítóink. Néha akadtak fordítók, s lefordították németre, franciára, angolra legjobb újkori íróink ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
...
Viszockij - Orosz - Vlagyimir Szemjonovics Viszockij
Vej Jing-vu - Kínai - Vej Jing-vu
Venclova - Litván - Antanas Venclova
Ven Ting-jün - Kínai - Ven Ting-jün
Verhaeren - Belga - Émile Verhaeren
Viau - Francia - Théophile de Viau
Viereck - Amerikai - Peter Viereck
Vigny - Francia - Alfred de Vigny
Viita - Finn - Lauri Viita
V... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kalácssütés
szerző: Émile Verhaeren, fordító: Binét Menyhért
Ünnepre kalácsot dagasztnak a cselédek:
Finom fehér liszthez jön tej, finom, meleg -
És nekigyürkőzve úgy pacskolják a pépet,
Hogy arcuk veritéke a teknőbe pereg.
Szinte gőzölög a dolgos leányok bőre,
Érett derekuk reng a szűk pruszlik alatt
S mintha saját mellük mintázn... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A tej
szerző: Émile Verhaeren, fordító: Binét Menyhért
A keskeny, hűs pincében kerek bögrefejek.
Az északra nyiló szelelőlyuk mögött
Kényelmes, potrohos, vörös nagy köcsögök
Zárják magukba a megalvadó tejet.
A sötét pincében alvadó tej fehére:
Mint a liliomok szendergő víz felett -
Vagy inyenc falatok, ritka eledelek,
Melyeke... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A faliórák
szerző: Émile Verhaeren, fordító: Kosztolányi Dezső
Éjjel, hogy mély csönd van otthonunkban,
bot botol és mankók zaja jön,
az idők lépcsőin föl-le surran
a nagy óra fönn;
vén, naiv zománcok, pár sovány szám,
ó virágok, minden néhai;
kongó folyosók vak éjszakáján
elhagyottak holdjai;
síri hangok, rozzant,... |
|
|
|
|
|
|
|
|
VERHAEREN
MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN
Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
gyémántos gyöngyeit,
a szomszédos szobán bolyongó lépteid
zenélnek meg-megállva.
A tükröt elhuzod - szárnyát behajtva tán -
az ablakmélyedéstől,
s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
hintázva leng le és föl.
Hallom, amint ime, fölszítod... |
|
|
|
|
|
