|
 |
|
|
... halkan
Ha utolsó reményért dobban
Mint a napsugár mikor bágyadtan
Fűzi az ébredő fákat
Úgy vágyik a szívem tavasz utánad
Mint csendben olvadó hó
Ha koppan az ablakomon
Úgy fogy az erőm,lassan bandukolok
Vagy talán már nem jön
Hiába is várom
Csendben búcsúzik,mint a boldogságom
Tavasz nem dobogtatja meg szívemet... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... vonzza
a tapogatózó csápokat
átszabja a dekoltázsokat|... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
... köszöntöm Őket!
NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ
Ablakomon kopogott valaki
egy galamb volt, egy kis kandi.
Mosolyogva néztem, de elhűltem
megszólalt, hittem már üdvözöltem.
Utazásra hívott kedvesen
szárnya alól pá... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... eszméletlen mélységeibe
mint tehetetlen súly egyre távolabbról
hallottam már csak a fák jajongását
s az eső hatalmas zúgását
éjszaka felriadtam zápor zörgött még ablakomon
a két levél halódva didergett a padlón
bennem egyszerre felriadtak a gondok - elgondoltam
hátha halott vagyok már én is
e gondok és évek tornyos súlya alatt... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Napsugár fénye öleli a tájat
Fénye benéz az ablakomon
beragyogja otthonomat
Simogat melegségével
Színes napnak nézek elébe
Kertemben, mezőn, réten
sok szép tarka virág
Rügyek fán bokron virágokon pattannak
szirmok kibontakoznak, csodálatosak
Tárjuk ki szívünk szépséges szeretetét
Kedvességgel, örömtelien gyönyörködjünk
Mi szép ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... beszél,
Azt suttogja: Élj sokáig
S kerüljön el baj, veszély!
Földes Zoltán: Nagyanyához
Fehér galamb, fehér szárnyon,
Ablakomon bérepült,
Duruzsolva, turbékolva
Gyönge, kis vállamra ült.
Azt suttogta, turbékolta,
Hogy szereti nagymamát,
S nevenapján hó-galambo... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... Mi vagyok én?... Ifiasszony?... Halljátok, ez a Miska után megy a garádjára.
Panni még megállott az ajtóban.
- Nem vagyok én született nagygazdáné. Nem fog az én ablakomon bejárni se a kocsis, se a béres, se párjával mind a kettő, mint néhol! - Evvel be a konyhába, s többet nem mutatkozott.
A sógorasszony az utcán megállók, a kerítéshez szaladt szo... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... ébredtem, mint minden áldott reggel,
szívem, lelkem telve szeretettel,
a sötétkék égbolt színarannyá változik,
ahogy az arany korong a mélységből felkúszik,
amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,
úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye.
Oly jó érezni a Nap simogató két kezét,
a sok borús nap után érezni melegét,
felkelve azt lát... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... vér,
szobában fonnyadott szomorú száj -
feneketlen búval vallom:
messze tőlünk, szabad halmon
virul az életető, gyönyörű táj,
falusi táj.
Március mosolyog ablakomon,
a tavasz bájait emlegetem:
felfakadnak ma egy árok
mentiben a hóvirágok
napsütött, ragyogó, tág tereken,
szép tereken.
Sétára indulok. Csalogat a... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... fényedet, mi megnyugtat,
ha bánt a szél, vagy eső mossa arcom,
vagy ha épp fájó szívvel este
még mindig nem alszom,
ha a hajnal, mi oly csodás,
váratlan beles az ablakomon,
s nem érti, mért nem tudja
pilláimról messzire
űzni mindazt, mit álmodó láthat,
kinek szívében még ott él a remény,
s keze elég kemény ahhoz,
hogy... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... Mi vagyok én?... Ifiasszony?... Halljátok, ez a Miska után megy a garádjára.
Panni még megállott az ajtóban.
- Nem vagyok én született nagygazdáné. Nem fog az én ablakomon bejárni se a kocsis, se a béres, se párjával mind a kettő, mint néhol! - Evvel be a konyhába, s többet nem mutatkozott.
A sógorasszony az utcán megállók, a kerítéshez szaladt szo... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Szeretlek! Számomra te vagy az élet!
Szemedben bújik meg a napsugár,
hajadban látom meg sárguló fényét
amíg beragyog ablakomon át.
Szeretlek! Szemedben látom a tengert
mely átöleli a kósza felleget,
szédítő kékjében mélyen elmerengve
úgy érzem minden nap újra éledek.
Szeretlek! Számomra te vagy a minden!
benned érzem az éltet... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... pihenni.
Nem történik velem rossz semmi.
Lelkemben méla csend dalol,
Távolodik, de örömöt dúdol.
Surranva fölrepül a gond.
Szépség van lebegő, édeni biosz,
Ablakomon időpók sző csipkehálót,
Két ködszála közt kisuhanok,
Hiszen nyitottak a dimenziók.
Elérkezett az én világalkonyom,
Ajándék, mennyire nem bánom,
Múlt és jövő közöt... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... a homály
Letörlöm az évek, fénytelen napjait
Minden egyes perce isteni adomány
Hajtogatom tovább életem lapjait
A holnap fényei újra beragyognak
Nyitott ablakomon reménysugár árad
Körülöttem újra angyalok csacsognak
Átölelnek engem, könnyem is felszárad
Ligeti Éva
Forrás: Internet
... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kun J. Judit
Kacagó hold
Fekete sötét égen kerek képű hold ragyog
Eltévedő sugara ablakomon bekopog.
Hideg sárga fénye bejárja az egész szobát
Megpihen az ágyam körül, s kacag egy jókorát.
Bohóc ül az ágyam fölött, őrzi álmom nyugalmát,
Mellette a falon mulat Jánossy-Karnevál.
A hold haloványan adja hozzá hangulatát
Fényével ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... ébredtem, mint minden áldott reggel,
szívem, lelkem telve szeretettel,
a sötétkék égbolt színarannyá változik,
ahogy az arany korong a mélységből felkúszik,
amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,
úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye.
Oly jó érezni a Nap simogató két kezét,
a sok borús nap után érezni melegét,
felkelve azt lát... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... a homály
Letörlöm az évek, fénytelen napjait
Minden egyes perce isteni adomány
Hajtogatom tovább életem lapjait
A holnap fényei újra beragyognak
Nyitott ablakomon reménysugár árad
Körülöttem újra angyalok csacsognak
Átölelnek engem, könnyem is felszárad
... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... naivan remélem,
elérem s mikor ismét elfáradt karom
könnyesen látom, a semmit markolom
s elhiszem mert akarom, hogy sem... |
|
|
|
|
|
|
|
|
... ébredtem, mint minden áldott reggel,
szívem, lelkem telve szeretettel...
a sötétkék égbolt színarannyá változik,
ahogy az aranykorong a mélységből felkúszik,
amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,
úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye,
oly jó érezni a Nap simogató két kezét,
a sok borús nap után érezni melegét,
felkelve azt lá... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Éjszakai hold
Nyáréjszaka volt
mikor az ezüstszínű hold
ablakomon át
rám simította
lángcsokorba kötött
ékes sugarát.
Mintha tudta volna,
hogy a sűrű könny-homály,
mely átáztatta párnám,
miként tesz sötétté
minden éjszakát.
S mintha látta volna,
mily fájdalom lapul
szívem rejtekén,
ott, ahová nem ragyog be... |
|
|
|
|
|
